A mai az utolsó napom hospitaleraként. Mármint utolsó teljes napom. Lee-vel megbeszéltük, hogy nekifogok a konyhának, ő pedig megcsinálja az összes többit. Lee már rég befejezte, mire én kész lettem. Legalábbis "ott, ahol a papok járnak" hogy stílusos legyek. Néhány dolgot azért kimondatlanul is "ellesett" tőlem, de a végrehajtása hangulatfüggő volt nála. Viszont úgy tűnik, hogy a "kispapíros" megoldás a szobák foglaltságára vonatkozóan megragadta a figyelmét és ő is csinálta, amikor éppen ő helyezte el a zarándokot a szálláshelyén. Igy pontosan lehetett tudni, hogy egy-egy szobában hány üres hely van még.

Nap közben a Kiosko-ban jártam és a templom előtt kellett elmenni. Akkor vettem észre, hogy nemcsak a templom ajtaja van nyitva, hanem a templom kertre néző ajtó is. A néni, aki a virágokat szokta hozni az albergue-ben éppen az aktuális bokrot csupaszítja meg a virágaitól, hogy mindenhová frisset tehessen. Nagy integetések közepette vettem észre, hogy a templom mellett egy nagyobbacska helyiségen vezet keresztül az út a kertbe. Ebben a nagyobbacska helyiségben viszont az egyik falon üvegezett rész mögött rengeteg ezüst tárgyak, kupák, templomi használati tárgyak, nagyon régi könyvek, miseruhák vannak. 

                IMG_1790.JPG

Ma elég sokan érkeztek, és kívánságomnak megfelelően megérkezett az utolsó napra a magyar zarándokom is. Fiatal erdélyi magyar fiú volt, nem különösebben volt beszédes, vagy érdeklődő. Érdekes módon ma  9 amerikai is aludt az albergueben és ebből csak egy páros volt, akik együtt érkeztek... Általában szinte minden nap volt amerikai, de ennyi nem. Talán a The Way című film is inspirálta őket, hogy ilyen sokan vannak? Vagy tavaly is voltak ennyien, csak én találkoztam kevesebbel? 

Délután, amikor kis szünet volt a zarándokok érkezésében, nekiültem, hogy eldöntsem mit viszek magammal a gyaloglásra és mi az, amit valahol ott kell, hogy hagyjak csomagmegőrzésen Santiagoban. Nagyjából sikerült is bepakolni a hátizsákot, bár elég sokat nyűglődtem vele, valahogy nem akart összeállni rendesen. 

Történt egy érdekes esemény is, két napos megbeszélést tartottak a Caminoval kapcsolatban Hospital de Órbigóban. A találkozó végeztével ma Don Manuel jelezte, hogy van egy magyar üdvözlete, amit messziről meg is mutatott. Irásos üzenet volt, még gondolkodtam is elsőre, hogy vajon mit fog kezdeni vele, talán lefordítom angolra, amit Lee lefordít majd spanyolra és így ha kicsit torzan is, de eljut hozzá az üzenet. Később kiderült, hogy az üzenet nekem szól, egy a megbeszélésen résztvevő magyar képviselő írta nekem, amelyben június utolsó hétvégéjére meghív egy találkozóra, amelyen hospitalerás élményeimről kellene beszélnem. :) Igazán kellemes meglepetés volt a számomra és természetesen szívesen részt veszek majd rajta, ha tehetem. 

Az esti mise után Don Manuel szokás szerint odajött az asztalkánkhoz és közölte, hogy meghív bennünket búcsúest gyanánt egy vacsorára. Lee-nek kikerekedtek a szemei. Nekem is, mert már vacsiztam, de ezt nem lehetett visszautasítani...Hatalmas jelenet volt: elől ment az utcán Don Manuel, mögötte Lee és én, miközben Lee folyamatosan kuncogott. Kitartó érdeklődésemre, hogy mi történt, mért "vigyorog" állandóan csak annyit súgott: "It's history! It's history!' Később elmagyarázta, hogy ő már negyedik hónapja van itt, de még nem volt arra példa, hogy bárkit is meghívjon Don Manuel a búcsúzása előtt.

Vacsora alatt próbáltam volna Don Manuelnek megköszönni, hogy befogadott a házába és megengedte, hogy hospitalera lehessek, azonban nem engedett szóhoz jutni. Ő köszönte meg, hogy ott voltam, kérte, hogy amint tudok térjek vissza, bármikor is legyen rá lehetőségem. Igazán nagyon jól esett, hogy megkedvelt, hogy elismerte a munkámat, hogy nem volt benne neheztelés, mert a spanyol nyelv nem az erősségem. Mondtam neki, hogy szeretnék máskor is visszajönni, de előtte mindenképp szeretnék egy pici spanyolt tanulni, mert érzem, hogy ennél sokkal többre lenne szükség, mint amit most tudok. Azt mondta, hogy ez egyáltalán nem probléma. Szóval... egy korábbi általa felvetett beszélgetést megfejelve - mely arra vonatkozott, ha itt akarnék letelepedni, akkor szóljak, mert szívesen segít - egy újabb hospitalera meghívással a tarsolyomban térhettem aznap nyugovóra. 

Szerző: Kwind  2012.05.28. 13:45 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kwind-camino-hospitalera.blog.hu/api/trackback/id/tr484550717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aniko1010 2012.05.28. 20:31:26

Hát Klári, ez a legnagyobb dicséret, ahogy elismerték a munkádat és büszke lehetsz magadra!
süti beállítások módosítása