A hétvégén fiesta volt Órbigóban, motoros találkozó. Rengeteg motor volt, gyönyörűek. Néhányan a barátaim közül motorrajongók, így remélem találnak majd a fotók között kedvükre valót. Este kint maradtam a hídnál, hogy néhány fotót készítsek kivilágítva. Érdekes, hogy itt reggel hét körül virrad és este 10-kor még gondolkodik a nap, hogy tényleg lefeküdjön-e aludni.

A mai nap nagyon érdekes volt, lassan három óra és mindössze négy zarándokunk van. Ilyen még sose volt. Gondolom mindenki egyszerre érkezik majd. Ebédre rántott husit csináltam krumplival, meg uborkasalátával. Úgy tűnik Lee-nek bejön a magyar konyha. Kis zenehallgatás volt kora délután a telefonról. Nem is baj, ha ma nem jönne annyi zarándok, mert akkor holnap, ha kevesebb dolog van reggel, akkor végre neki láthatnék a konyha kisuvickolásának is. Akkor legalább úgy érzem, hogy egyszer mindent sikerült rendesen kitakarítani. 

A helyiek kezdenek lassan teljesen idevalónak tekinteni. A szomszédunkban van egy drágább étterem, ahová a zarándokok nemigen járnak. Az egyik pincér fickó minden nap megosztja velem a helyi pletykákat. Valószínűleg. Merthogy az első néhány napban mondtam neki, hogy nem értek spanyolul, őt ez nem zavarja. Minden nap elmeséli az épp aktuális történetet. Már a nagy Supermercadoban se kérdezgetik, hogy ki vagyok, kellő türelemmel fogadják spanyol nyelvi próbálkozásaimat és várakozásomon felülmúlóan próbálnak segíteni, vagy kiszolgálni, mondjuk épp a hentes pultnál. 

Összességében véve tényleg nagyon kevés zarándok volt ma, viszont annál "jópofábbak". Utolsónak este 8 körül egy ír srác érkezett, valami iszonyúan hatalmas hátizsákkal. Mondjuk a srác se volt kicsi, de ebbe a zsákba még lehet, hogy én is belefértem volna, ha egy kicsit összehúzom magam. Különszobát kapott, egyedül aludt az 5-ösben. Másnap reggel hálálkodva jött előre az udvari részbe, ahol elmondta, hogy az egész Camino-n most aludt végre először igazán jól és pihentetően, és megengedem-e, hogy ezért most megöleljen? Hát persze, hogy megengedtem. Kishíján eltűntem a srác és a hatalmas hátizsák alatt, de nagyon kedves, szívből jövő jelenet volt... 

A másik ilyen kuriózum egy spanyol hölgy volt, aki 45 percen keresztül telefonált egyfolytában. Már úgy értem, hogy ő beszélt 45 percen keresztül. És a spanyolok hangos temperamentumával. Az egész udvar azt hallgatta. :) A tavalyi beloradoi canadai fickóra emlékeztetett. :) 

Volt egy Velencéből érkezett fickó is, na ő vitte a pálmát. Este hét után érkezett meg, leült a padra. Amikor elkértük a credencialjat, akkor mondta, hogy ülhetne néhány percet itt előtte? Hát persze, hogyne... Aztán eltelt 5 perc. Majd 10. Végülis útban nem volt... Aztán el kezdett kérdezősködni. Hová való vagyok, Lee hová való... Aztán elmondta, hogy járt már Koreában és miket látott ott. És rátértünk a lényegre. A koreai és a velencei középkori kupolaépítés technikájának különbözőségeire. Persze angol nyelven, néhány rajzzal megspékelve.... Laza háromnegyed óra múlva úgy éreztem képes lennék magam is megépíteni egy kupolát. :)) Majd sodortatott egy cigarettát "mezítlábasat" Lee-vel, es megosztotta velünk hány helyen járt a világban. Aztán megkérdezte, hol az ágya.  Igazi művészfazonú, hosszúhajú, hobo-figura volt. :) 

Viszont két napja nem volt magyar zarándokunk, jó lenne, ha utolsó nap lenne azért még egy. :))