Kedves Barátaim, kedves Blogolvasó! Immáron második alkalommal próbálkozom ezzel a műfajjal. Ugyanúgy, ahogy az első alkalommal is, kicsit döcögősen indul, de remélem azért sikerül majd néha olyan tartalommal megtöltenem, amit kedvvel betűzgethet az érdeklődő.
Immáron majdnem pontosan egy éve, hogy elindultam az El Caminon. Az eltelt egy év sok felismerést és változást hozott. Ezek a dolgok nem jöttek azonnal. Néha hónapok kellettek hozzá, néha napok, s a változás még most is tart.
Bár örök álmodozónak, mégis meglehetősen a földön járó, ismerőseim szerint az életet néha túl realisztikusan szemlélő emberkének tartom magam. A Camino óta eltelt időben - akarom vagy sem - mégis be kell ismernem, hogy igaz lehet a mondás: az Út mindenkit megváltoztat. Én sem lehettem ez alól kivétel. Ez a változás tart a mai napig is. Sokat kaptam az ott eltöltött napoktól, emberektől, tapasztalásoktól, kilométerektől. Meg az itthoniaktól is miután hazajöttem. Nem csak közeli barátoktól, hanem ismeretlen emberektől is. Ezúton is köszönet Nekik!
Barátságokat is hozott a Camino. Például Dórit és Vikit. Azokat a lányokat, akikkel egyidőben, néha egy-két napot együtt, olykor egy hétig is külön róttuk napi utunkat. Azóta is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Apró kis titkok cserélnek gazdát közöttünk, vagy épp éjszakába nyúló beszélgetések, nevetések fűszerezik kapcsolatunkat. És ez jóó!
Jónéhány fényképes beszámoló ismerősi körben, s olyan emberek társaságában, akiket érdekel az Út, megtették már, vagy csak szeretnék egyszer az életükben, mind lehetőséget nyújtottak arra, hogy újra és újra átélhessem a Camino élményeit. A lelkes hallgatóság órákig volt képes nézegetni a fotókat. De egy valamit mindíg próbáltam elmondani, amit már előző blogomban is leírtam: lehet erről az útról beszélni, lehet fotókat készíteni, de az érzést azt megélni kell! Ott a Caminon! Mert mindenkinek másról szól. Mást üzen. Mást tanít. Kivétel nélkül. Ha szkeptikus vagy ezzel kapcsolatban, ha nem.
Egy újonnan szerzett ismerős Giuseppe mondta nekem, amikor először beszélgettünk telefonon, hogy ha egyszer valakit megérintett ez a dolog, azt nem ereszti el könnyedén. Egyet kell, hogy értsek vele. Az ember lényének részévé válik. Egy kicsit másként szemléli a világot. Ez néha nem könnyű, mert a mai anyagi központú világban kevés megértésre számíthat a másként gondolkodó. De a legklasszabb dolog az egészben, amikor hasonszőrű emberre találsz a világban. Egy Budai-hegyekbeli sétán... egy villamosmegállóban... egy varrónőnél...egy strandon... Nem kell érte sokat tenni, csupán adni egy picit magadból. Sokszorosát kapod majd vissza!
Szeretnék többet adni. Ezért is íródhat most ez a blog. Már tavaly az út során is próbálkoztam több-kevesebb sikerrel érdeklődni, hogy mit is jelent hospitaleranak lenni. Ők azok az önkéntes segítők, akik részt vesznek a zarándokszállások (albergue-k) üzemeltetésében. Fizikai segítséget adnak a tisztántartásában, a zarándokok fogadásában esetenként ellátásában. De munkájuk ennél sokkal többrétű. Hiszen Emberekkel foglalkoznak a világ minden tájáról. Különböző kultúrájú, habitusú, sorsú, lelkiállapotú zarándokoknak nyújtanak napi menedéket, beszélgető társat, vagy csupán hallgatóságot.. mindenkinek mást...
Sokáig gondokoztam, tervezgettem, míg végülis az utolsó pillanatokban valóra válhatott a dolog. Egyedül nem ment volna. Hálás köszönet mindenkinek, aki segítségemre volt abban, hogy 15 napra lehetőséget kapok, hogy én is segíthessem a zarándokok hétköznapjait. Hospitalera leszek május első felében Hospital de Orbigoban, egy kedves kis városkában Leon és Astorga között.
Ezt a blogot több embernek is szeretném ajánlani:
Zolinak, aki megismertette, megszerettette velem az El Caminot. Tudom, hogy most is minden nap "velem lesz" feleségével Anikóval együtt, várják az új bejegyzéseket...
Dórinak és Vikinek, akik ha tehetnék csapot-papot hátrahagyva szegődnének újra alkalmi társammá. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz nap, hogy ne jutnának majd eszembe...
Dórának, aki nélkül ez a blog nem jöhetett volna létre.
Andrásnak, aki épp akkor az Úton lesz. Sajnos nem láthatom őt vendégül, mert addigra nem ér arra a szakaszra még, ahol én leszek, pedig reménykedtem benne. :)
Nos tehát.. Akkor, hogy egy klasszikust idézzek: "show must go oooooon...."
(Ha valaki érdeklődne a tavalyi út blogja iránt a következő címen találhatja: kwind-camino.blog.hu )
