Igéretemhez híven a készített fotók használható részét közzéteszem, hátha valaki kedvet kap a hospitalerasághoz, vagy utazáshoz Astorgába, Madridba, Santiagoba, vagy akár Hospital de Órbigoba, esetleg magára ismer, vagy az ismerősei ismerik fel:

Astorga:

 https://plus.google.com/u/0/photos/100009066172198329123/albums/5746894372597176897

Hospital de Órbigo:

 https://plus.google.com/u/0/photos/100009066172198329123/albums/5746893723952608945

Motoros találkozó: 

https://plus.google.com/u/0/photos/100009066172198329123/albums/5746893258279283649

Santiago de Compostella:

 https://plus.google.com/u/0/photos/100009066172198329123/albums/5746892828800529153

Madrid:

 https://plus.google.com/u/0/photos/100009066172198329123/albums/5746894597615700561

 

Jó csemegézést! :))

Szerző: Kwind  2012.05.28. 17:35 Szólj hozzá!

Úton hazafelé... ez egy kedves kutyás filmnek a címe is egyben. De az én utolsó spanyolországban töltött napom hosszúságát is jelzi. Reggel háromnegyed ötkor keltem, Gyors szedelőzködés és irány a buszpályaudvar. 25 perc alatt sikerült kiérnem a csomagokkal. Kicsit aggódtam, mert a gépem 8-kor indult Madridba, ennek megfelelően elvileg hatra ki kellett volna érni a reptérre, azonban a reptéri busz 6.10-kor indult a buszpályaurvarról. 

Végülis senki sem izgatta magát rajtam kívül amiatt, hogy nem vagyok két órával korábban kint. A supermercadoban vett folpackkal gondosan körbetekertem a hátizsákomat aztán becsekkoltam. Rövidesen szólították is a kapuhoz az utazókat, gördülékenyen ment minden. Kilenc óra öt perckor megérkeztünk Madridba. Gyönyörű napsütéses, meleg idő ígérkezett. Elsőként a T1 terminállal szemben lévő csomagmegőrzőt vettem célba, mivel egy könnyű kis hátizsáknál többet nem akartam magammal vinni a városba. Mintegy hét órás sétára készülődtem megnézni a legismertebb túrista célpontokat Madridban. 

IMG_2049.JPG

Előzőleg az interneten próbáltam begyűjteni a közlekedéssel és a látványosságokkal kapcsolatos adatokat. 8 euróért vettem egy napi utazásra szóló bérletet. Hát bőven kihasználtam. Ennyit metrózni és mozgólépcsőzni, mozgójárdázni az utóbbi fél évben összesen voltam. Na jó ez egy kicsit túlzás, de tényleg. Iszonyúan jó, nagyon tiszta, gyors és kényelmes és légkondicionált a metróhálózatuk. A pár óra alatt gyakorlatilag az összes híresebb látnivalót megnéztem. Madrid igazi világváros a maga forgalmas utcáival, régi óvárosi részével, de található itt érdekes új építészeti megoldás is. A legjobban a parkjai nyűgöztek le, sok, nagy és gyönyörű fákkal teli parkjai vannak. Sajnáltam, hogy nem lehetett nálam a nagy fényképezőgépem, mert lett volna mit művészkedni vele.. Ha valaki erre jár, és ideje is akad, két napot bőven el lehet tölteni a látnivalók felkeresésével. 

IMG_2055.JPG

 

A madridi képek is láthatóak lesznek a google+-ra felkerülő fotók között. 

Ami negatívuma volt a városnak, hogy iszonyúan drága volt. Legalábbis innivalók tekintetében. Az utcai standoknál lévő 3 dl-es dobozos üdítő 2,5 euro, a fél literes ásványvíz 1,7-2 euro között mozgott. Drágább volt, mint a reptéren! Supermercado-k sehol a belvárosi részen, ha szomjas voltál a nagy melegben, akkor kénytelen voltál megvenni a drágább innivalót. Ritkán szoktam McDonalds-ban enni, de az 5,8 eurós Big Mac menü olcsónak számító étek volt 4 dl üdítővel. 

Aztán délután 5-kor irány a repülőtér. A gép háromnegyed órás késéssel indult, de végülis gyorsabban csapkodott a szárnyaival, úgyhogy Budapestre mintegy 20 perces késéssel, éfjél előtt nem sokkal érkeztünk meg. 

Eltelt 26 nap. Csodálatos élményekkel, barátokkal, ismerősökkel lettem gazdagabb. Őszintén remélem, hogy mihamarabb visszatérhetek. Hospital de Órbigóba, a kedves kis alberguebe. Astorgába, Dórához, hátha kicsit többet tudunk egyszer beszélgetni..Meg aztán nem láttam még a Csokimúzeumot se. És a Gaudí palotát se belülről.. És Santiagóból még nem gyalogoltam ki az óceánig... és... és...és.... tudom, hogy van miért visszamennem.... :)))))

Szerző: Kwind  2012.05.28. 16:05 4 komment

És akkor kezdődjön a séta. Az első nap 22,6 kilométer Negreirába, változatos domborzattal. Ez a változatos azt jelenti, hogy először felfelé kellett menni, aztán le. Hogy újra felfelé kelljen menni. Nem voltak nagy hegyek, a könyv azt írja erre a szakaszra, hogy hosszú távon fárasztó. Nekem azonban az első napom volt és hát többnyire eukaliptusz erdőben, amit tavaly is nagyon szerettem... Évi azt mondta rájuk, ezek a "vetkőzős fák". Stillszerű a leírás. :) 

Sétálni akartam. Semmi sietés. Errefelé már nincs túl sok zarándok, többnyire busszal teszik meg ezt az utat az óceánig. Tévedtem. Dél körülig még csak kb. öten-hatan kerülgettük egymást, egy ír házaspár és egy két fős spanyol férficsapattal. Aztán később, mintha vizet öntöttek volna egy hangyabolyba. Csak jöttek-jöttek az emberek... Tudtam, hogy Negreirában egy 20 fős municipal albergue van. Elkezdtem számolgatni... Mindegy, ott van még másik szállás is, de a következő napra ez nem sok jót jelent. Főleg úgy, hogy én nagyon lassú vagyok. És nem is szeretnék sietni. 

Fél négyre értem Negreira városában. Út közben több rövid pihenőt tartottam. Az utolsó másfél órában nagyon-nagyon meleg volt. Noha minden védőeszköz rajtam volt és ittam is rendesen, mégis éreztem, hogy valami nem stimmel. Az albergueben utolsó előtti helyet sikerült megcsípnem. Rövid zuhanyozás hideg vízben, ami után röviddel rádöbbentem, hogy a sétának lehet, hogy nekem itt ma vége van. Olyan egészségügyi problémák adódtak, amelyek nem tették lehetővé, hogy tovább folytassam a sétát... 

Egy a társalgóban eltöltött éjszakát követően tudtam, hogy vissza kell mennem Santiagoba és a hátralévő 6 éjszakát a városban maradni, sokat pihenni, rendbejönni. Egy olasz fickó szegődött türelmes társammá az utazásban, neki lábproblémái voltak. 

Santiagoban kiderült, hogy nem csak a csomag maradhat 6 éjszakát, hanem én is. Kivettem egy különágyas szobát, mert ott jobban tudtam pihenni, ráadásul nem kellett elhagyni a takarítás idejére sem. Igaz, az az ára, hogy 13.30-ig nem hagyhattam el a szobát, mert a lejárati ajtó zárva volt, de ez jelen körülmények között nem okozott nehézséget. A harmadik nap megkockáztattam egy háromnegyed órás sétát már, de nagyon elfáradtam. Aztán szép lassan napról-napra többet. Nagy segítség volt Évi, aki Finisterréből visszatérve még három napot töltött Santiagoban, igy az első három nap pátyolgatott, ezúton is köszönet érte. 

IMG_1935.JPG

Összességében véve nem bántam meg a Compostellában eltöltött időt. Pihentem sokat, várost néztem, amikor már tudtam. És hát nem utolsó sorban találkoztam azokkal az emberekkel, akik nálunk szálltak meg. Beérkezett a kiskutyás ember is, akinek most ismertem meg a teljes történetét. A kiskutyát egy alomban találta az úton. A kiskutya testvérei már elpusztultak, ő maradt meg egyedül. Még inkább tiszteletre méltóbbnak tartom a férfi ragaszkodását a csöpp állathoz. De találkoztam a kanadai bácsival is, aki Leonban hagyta az inzulinját. Többen felismertek és látszott, hogy nem tudnak hirtelen hová tenni, mert nem zarándok vagyok, de valahol... hol is, hol is?.... Ja, ja du bist hospitalera, Hospital de Orbigó.... Szóval.... Jó érzés volt nagyon. :)

Szerző: Kwind  2012.05.28. 15:37 Szólj hozzá!

Reggel még gyorsan segítettem kitakarítani Lee-nek, aztán közös fotózkodást tartottunk Don Manuellel és Lee-vel. Don Manuel nagyon aranyos volt, a fotózásra úgy érkezett, hogy amit érkezésemkor kapott hímzett magyar címert magával hozta, hogy jelezze: már nem csak egy magyar barátja van. :) Kedves gesztus volt a részéről.

IMG_1868.JPG

 

Aztán gyorsan elintéztük még a csomagszállítást újdonsült amerikai barátaim egyikének, majd elindultunk Lee-vel a buszmegállóhoz. Épp piaci nap volt Astorgában és Lee különféle ázsiai fűszert akart venni, amit csak ott kaphatott. 

Don Manuel lelkére kötötte, hogy meg kell, hogy reggeliztessen az astorgai buszmegállóhoz közel eső egyik bárban, ahol egy nagyon-nagyon finom forrócsokit és churrost reggeliztünk. Aki nem ismeri Astorgát tudnia kell, hogy csokoládémúzeuma mellett számos kis kézikészítésű csokoládét árusító hellyel is büszkélkedhet a kis városka. Szóval... minőségi forrócsokit ihattam. :) De e gondoskodáson túl is éreztette elismerését, ami igazán jól esett, bár egyáltalán nem vártam. 

Rövidesen találkozhattam ismét Dórával és Ferivel, akik nagyon nyúzottak voltak. Elmesélték, hogy egyik kolléganőjük tartósan beteg lett és az ő munkája is rájuk hárul, ami nem kis feladatot ró pluszban mindannyiukra. Meg is látszott rajtuk rendesen. Megérkezésem pillanatában Dóra épp a hospitalera konyhában tüsténkedett, azonnal a kezembe nyomott egy bögre kakaót üdvözlésképpen... Hát... Hamar megtanulta, mivel működök. :)))) Nagyon jól esett. Aztán kint a városban sikerült megcsinálni a hazafelé útra szóló online checking-et a repülőre, majd együtt ebédeltünk Dóra, Feri és én. Jószerével ömlött belőlem a szó, próbáltam mindent elmesélni abban a rövidke kis időben, amíg beszélgetni tudtunk mert rövidesen mindketten a recepcióra kellett, hogy induljanak, ahol már szinte lehetetlenség szót váltani egymással. Hiába, ez egy nagy, 170 fős albergue, itt sokkal pörgősebbek a napok, mint nálunk voltak. 

Rövidesen befutottak amerikai barátaim is, akik sétálva tették meg a 16 km-t Hospital de Órbigóból. Dóra aranyos volt, én kísérhettem fel a két ágyas "VIP-szobájukba". :) Még a városban a busz felé tartva később összefutottam velük, ismét megbeszéltük, hogyha hazaérek e-mailt váltunk. Remélem egyszer kakaózhatok Mary Jo nappalijában. :)))

Visszatérve Dóráékhoz amikor visszavittem a kakaósbögrémet a hospitalera konyhába Alfredo, Felippe és egy általam ismeretlen fickó ebédelt éppen. Alfredo mondott valamit, de nem igazán értettem, csak annyit, hogy majd Dóra segít megértetni őt. Aztán már kint voltunk a recepción, mikor előkerült. Valamit mondott és Dóra csak annyit tolmácsolt, hogy alighanem sajnálja Alfredo, hogy nem hozzájuk kerültem, de jövőre inkább ide Astorgába jöjjek és ne Orbigóba. :)))) Nagyon örültem neki, ezek szerint Don Manuel másnak is hasonlóan vélekedett a munkámról és talán Dórának is jó érzés ezt hallani. :)))

Santiago de Compostellába 5 órás busz út vezetett. Ami egyszerre volt nagyon jó és nagyon rossz is. Jó volt azért, mert ráismertem néhány helyre, ahol tavaly gyalog jártam. Dórinak és Vikinek küldtem is sms-eket, hogy nagyon gondolok rájuk. :) Rossz volt viszont abban a tekintetben, hogy életemben ennyire rossz buszon hosszú távon még nem utaztam. Valamiféle stabilizátora nem működhetett ennek a járgánynak és a lelkemet kirázta. Közismerten nagy barátja vagyok a buszoknak, de erre már csak az tudott rájönni, hogy égtelenül hideg volt a légkondi. Akkor még nem tudtam, hogy ez az utazás meghatározza a további spanyolországi tartózkodásomat. 

A buszon kaptam egy sms-t, hogy Évi, aki elsőnap Hospital de Órbigóban várt magyar zarándokként éppen aznap érkezett be Santiagoba. Nagyon örültem neki, meg is beszéltük, hogy együtt töltjük az estét és másnap mindenki indul a maga útján tovább. Évi Finisterrába busszal, én Negreira felé gyalogosan. 

Hasznos információ lehet azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint én voltam, hogy Santiagoban a Seminario Menor albergueben szálltam meg, ahol ott hagyhattam a felesleges csomagjaimat akár 6 napra is díjmentesen. Ez lehetővé teszi, hogy csak a legszükségesebbeket vigye magával az ember, ha épp csak kiruccan az óceánhoz, vagy mint ahogy én is, több cuccot kellett, hogy vigyek a hospitaleraság miatt, de gyalog szeretném folytatni az utamat. 

El kell, hogy ismerjem: lenyűgöző élmény volt ismét az esti fényben fürdő Katedrális előtti téren állni. Tizenegy hónappal ezelőtt álltam itt utoljára. Nemcsak, hogy azt nem gondoltam, hogy egyáltalán valaha láthatom élőben ezt a helyet, azt aztán végképp nem, hogy még egy év se kell hozzá, hogy ez megtörténhessen. Megindító érzés volt...Őszinte leszek...nagyobb katarzisélményt jelentett, mint egy éve...talán akkor túl fáradt voltam, hogy jobban átéljem... Évivel koccintottunk a visszatérőkre... :)) Ő is másodszor volt itt. 

IMG_1874.JPG

Szerző: Kwind  2012.05.28. 15:08 Szólj hozzá!

A mai az utolsó napom hospitaleraként. Mármint utolsó teljes napom. Lee-vel megbeszéltük, hogy nekifogok a konyhának, ő pedig megcsinálja az összes többit. Lee már rég befejezte, mire én kész lettem. Legalábbis "ott, ahol a papok járnak" hogy stílusos legyek. Néhány dolgot azért kimondatlanul is "ellesett" tőlem, de a végrehajtása hangulatfüggő volt nála. Viszont úgy tűnik, hogy a "kispapíros" megoldás a szobák foglaltságára vonatkozóan megragadta a figyelmét és ő is csinálta, amikor éppen ő helyezte el a zarándokot a szálláshelyén. Igy pontosan lehetett tudni, hogy egy-egy szobában hány üres hely van még.

Nap közben a Kiosko-ban jártam és a templom előtt kellett elmenni. Akkor vettem észre, hogy nemcsak a templom ajtaja van nyitva, hanem a templom kertre néző ajtó is. A néni, aki a virágokat szokta hozni az albergue-ben éppen az aktuális bokrot csupaszítja meg a virágaitól, hogy mindenhová frisset tehessen. Nagy integetések közepette vettem észre, hogy a templom mellett egy nagyobbacska helyiségen vezet keresztül az út a kertbe. Ebben a nagyobbacska helyiségben viszont az egyik falon üvegezett rész mögött rengeteg ezüst tárgyak, kupák, templomi használati tárgyak, nagyon régi könyvek, miseruhák vannak. 

                IMG_1790.JPG

Ma elég sokan érkeztek, és kívánságomnak megfelelően megérkezett az utolsó napra a magyar zarándokom is. Fiatal erdélyi magyar fiú volt, nem különösebben volt beszédes, vagy érdeklődő. Érdekes módon ma  9 amerikai is aludt az albergueben és ebből csak egy páros volt, akik együtt érkeztek... Általában szinte minden nap volt amerikai, de ennyi nem. Talán a The Way című film is inspirálta őket, hogy ilyen sokan vannak? Vagy tavaly is voltak ennyien, csak én találkoztam kevesebbel? 

Délután, amikor kis szünet volt a zarándokok érkezésében, nekiültem, hogy eldöntsem mit viszek magammal a gyaloglásra és mi az, amit valahol ott kell, hogy hagyjak csomagmegőrzésen Santiagoban. Nagyjából sikerült is bepakolni a hátizsákot, bár elég sokat nyűglődtem vele, valahogy nem akart összeállni rendesen. 

Történt egy érdekes esemény is, két napos megbeszélést tartottak a Caminoval kapcsolatban Hospital de Órbigóban. A találkozó végeztével ma Don Manuel jelezte, hogy van egy magyar üdvözlete, amit messziről meg is mutatott. Irásos üzenet volt, még gondolkodtam is elsőre, hogy vajon mit fog kezdeni vele, talán lefordítom angolra, amit Lee lefordít majd spanyolra és így ha kicsit torzan is, de eljut hozzá az üzenet. Később kiderült, hogy az üzenet nekem szól, egy a megbeszélésen résztvevő magyar képviselő írta nekem, amelyben június utolsó hétvégéjére meghív egy találkozóra, amelyen hospitalerás élményeimről kellene beszélnem. :) Igazán kellemes meglepetés volt a számomra és természetesen szívesen részt veszek majd rajta, ha tehetem. 

Az esti mise után Don Manuel szokás szerint odajött az asztalkánkhoz és közölte, hogy meghív bennünket búcsúest gyanánt egy vacsorára. Lee-nek kikerekedtek a szemei. Nekem is, mert már vacsiztam, de ezt nem lehetett visszautasítani...Hatalmas jelenet volt: elől ment az utcán Don Manuel, mögötte Lee és én, miközben Lee folyamatosan kuncogott. Kitartó érdeklődésemre, hogy mi történt, mért "vigyorog" állandóan csak annyit súgott: "It's history! It's history!' Később elmagyarázta, hogy ő már negyedik hónapja van itt, de még nem volt arra példa, hogy bárkit is meghívjon Don Manuel a búcsúzása előtt.

Vacsora alatt próbáltam volna Don Manuelnek megköszönni, hogy befogadott a házába és megengedte, hogy hospitalera lehessek, azonban nem engedett szóhoz jutni. Ő köszönte meg, hogy ott voltam, kérte, hogy amint tudok térjek vissza, bármikor is legyen rá lehetőségem. Igazán nagyon jól esett, hogy megkedvelt, hogy elismerte a munkámat, hogy nem volt benne neheztelés, mert a spanyol nyelv nem az erősségem. Mondtam neki, hogy szeretnék máskor is visszajönni, de előtte mindenképp szeretnék egy pici spanyolt tanulni, mert érzem, hogy ennél sokkal többre lenne szükség, mint amit most tudok. Azt mondta, hogy ez egyáltalán nem probléma. Szóval... egy korábbi általa felvetett beszélgetést megfejelve - mely arra vonatkozott, ha itt akarnék letelepedni, akkor szóljak, mert szívesen segít - egy újabb hospitalera meghívással a tarsolyomban térhettem aznap nyugovóra. 

Szerző: Kwind  2012.05.28. 13:45 2 komment

A hétvégén fiesta volt Órbigóban, motoros találkozó. Rengeteg motor volt, gyönyörűek. Néhányan a barátaim közül motorrajongók, így remélem találnak majd a fotók között kedvükre valót. Este kint maradtam a hídnál, hogy néhány fotót készítsek kivilágítva. Érdekes, hogy itt reggel hét körül virrad és este 10-kor még gondolkodik a nap, hogy tényleg lefeküdjön-e aludni.

IMG_1838.JPG

A mai nap nagyon érdekes volt, lassan három óra és mindössze négy zarándokunk van. Ilyen még sose volt. Gondolom mindenki egyszerre érkezik majd. Ebédre rántott husit csináltam krumplival, meg uborkasalátával. Úgy tűnik Lee-nek bejön a magyar konyha. Kis zenehallgatás volt kora délután a telefonról. Nem is baj, ha ma nem jönne annyi zarándok, mert akkor holnap, ha kevesebb dolog van reggel, akkor végre neki láthatnék a konyha kisuvickolásának is. Akkor legalább úgy érzem, hogy egyszer mindent sikerült rendesen kitakarítani. 

A helyiek kezdenek lassan teljesen idevalónak tekinteni. A szomszédunkban van egy drágább étterem, ahová a zarándokok nemigen járnak. Az egyik pincér fickó minden nap megosztja velem a helyi pletykákat. Valószínűleg. Merthogy az első néhány napban mondtam neki, hogy nem értek spanyolul, őt ez nem zavarja. Minden nap elmeséli az épp aktuális történetet. Már a nagy Supermercadoban se kérdezgetik, hogy ki vagyok, kellő türelemmel fogadják spanyol nyelvi próbálkozásaimat és várakozásomon felülmúlóan próbálnak segíteni, vagy kiszolgálni, mondjuk épp a hentes pultnál. 

Összességében véve tényleg nagyon kevés zarándok volt ma, viszont annál "jópofábbak". Utolsónak este 8 körül egy ír srác érkezett, valami iszonyúan hatalmas hátizsákkal. Mondjuk a srác se volt kicsi, de ebbe a zsákba még lehet, hogy én is belefértem volna, ha egy kicsit összehúzom magam. Különszobát kapott, egyedül aludt az 5-ösben. Másnap reggel hálálkodva jött előre az udvari részbe, ahol elmondta, hogy az egész Camino-n most aludt végre először igazán jól és pihentetően, és megengedem-e, hogy ezért most megöleljen? Hát persze, hogy megengedtem. Kishíján eltűntem a srác és a hatalmas hátizsák alatt, de nagyon kedves, szívből jövő jelenet volt... 

A másik ilyen kuriózum egy spanyol hölgy volt, aki 45 percen keresztül telefonált egyfolytában. Már úgy értem, hogy ő beszélt 45 percen keresztül. És a spanyolok hangos temperamentumával. Az egész udvar azt hallgatta. :) A tavalyi beloradoi canadai fickóra emlékeztetett. :) 

Volt egy Velencéből érkezett fickó is, na ő vitte a pálmát. Este hét után érkezett meg, leült a padra. Amikor elkértük a credencialjat, akkor mondta, hogy ülhetne néhány percet itt előtte? Hát persze, hogyne... Aztán eltelt 5 perc. Majd 10. Végülis útban nem volt... Aztán el kezdett kérdezősködni. Hová való vagyok, Lee hová való... Aztán elmondta, hogy járt már Koreában és miket látott ott. És rátértünk a lényegre. A koreai és a velencei középkori kupolaépítés technikájának különbözőségeire. Persze angol nyelven, néhány rajzzal megspékelve.... Laza háromnegyed óra múlva úgy éreztem képes lennék magam is megépíteni egy kupolát. :)) Majd sodortatott egy cigarettát "mezítlábasat" Lee-vel, es megosztotta velünk hány helyen járt a világban. Aztán megkérdezte, hol az ágya.  Igazi művészfazonú, hosszúhajú, hobo-figura volt. :) 

Viszont két napja nem volt magyar zarándokunk, jó lenne, ha utolsó nap lenne azért még egy. :))

Szerző: Kwind  2012.05.28. 13:13 Szólj hozzá!

 Az éjszaka folyamán visszaérkeztem Magyarországra. Santiagoban az internet nem fogadott a kegyeibe. Ugyan irtam bejegyzést a blogba, de egyszerűen nem volt hajlandó elmenteni sem, nemhogy publikálni. Úgyhogy egy-két napon belül itthonról igaz, de kiegészítem az eseményeket. 

Most gyors intézkedések az elmúlt közel egy hónappal kapcsolatban, aztán jöhet a fotórendezés is, hogy képszerűek legyenek az események. :)

Szerző: Kwind  2012.05.24. 10:49 Szólj hozzá!

 Huhh, regen nem jelentkeztem, de minden nap olyan suru, hogy nem unatkozom. :) Tegnap peldaul meg kellett nyitnunk egy uj nagy szobat, mert az utolso negy napban minden nap tele lett az alberguenk. A delelotti takaritas utan azzal telt az idonk nyitasig, hogy berendeztunk egy 13 fos szobat, agyakat, matracokat, agynemut mindent. Tok jol nezett ki a vegere, csak azt sajnalom, hogy nagyon kicsi a hely a zarandokoknak. Gyakorlatilag a hatizsakokon keresztul kell atlepdelniuk. Igaz, itt nem emeletesek az agyak, ami luxusnak szamit a Caminon. Probaltam szot emelni az erdekukben, hogy talan egy aggyal kevesebb (ami egyebkent egy foldon levo pot matracot jelent) es egy kicsit tobb hely marad a mozgasra, de nem talalt megerto fulekre. Erdekes nekem, hogy neha egeszen kicsi dolgokkal nem lehet kompromisszumos megoldast talalni, ami nagymertekben emelne a konforterzetet a peregrinaknak. Ez van. Igy most mar 65 ferohelyunk van, ami meg mindig bovitheto.

Viszont nagyon elvezem a sokszinu embertomeget. Tegnapelott peldaul nagyon jol es hosszasan beszelgettunk este egy ausztral fickoval es egy texasi egyetemista sraccal. Az ireket ertem meg a legnehezebben. Szegenyekre allandoan vissza kell kerdeznem mit is mondanak, de tudjak magukrol, hogy az akcentusuk miatt nem en vagyok az egyeduli. 

Egy korabbi hospitalera tarsam mondta, hogy nehany nap utan meg tudta mondani, hogy egyes szobakban milyen nemzetisegu emberek voltak. Hat van igazsaga... Vannak egyes nepek, akik hogy is mondjam csak, hogy ne legyek serto.... disznoolat hagynak maguk utan. Ma mar en is meg tudom mondani melyik szobaban, illetve a szoba melyik reszen kik voltak... Ja es rajtam is kitort a hospitalera laz. Nemcsak az albergueben, hanem a varosban is. Meglatok egy szemetet es automatikusan hajolnek le erte.. :))) 

Lee eleg sokat egyedul hagy, ami reszben jo, reszben nem. Nagyon szeretem fogadni a zarandokokat, megmutogatni mindent, de neha jo lenne, ha tudnam epp merre is tartozkodik Lee, ha valami szokatlan intezkedesre lenne szukseg spanyolul. 

Egyebkent megvolt az elso eset a Guardia Civillel is, egy francia holgy a buszon hagyta az osszes papirjat, bankkartyajat, penzet, mindenet. Ezzel kapcsolatban kihivtuk a helyi rendorseget, akik pillanatok alatt kint voltak es nagyon segitokeszen alltak a dologhoz. Sajnos masnap reggelig nem kerultek elo a papirok.  

IMG_20120509_145714_1.jpg

 

A tegnapi nap kivetelevel mindig voltak magyarok az albergueben. Vagy magyarul beszeloek. Tok klassz volt a belga ficko, akinek magyar felesege volt, egeszen jol beszelt. Aztan tegnapelott volt egy nemet ferfi, akinek a nagyszulei voltak magyarok. O is beszelt nehany szot. 

Lassan letelik az idom itt es kezdek gondolkodni az általam is gyalog megtenni kivant utszakaszon. Kicsit felek tole. Na jo, nem kicsit, a masodik naptol nagyon. 35 kilometer lesz albergue nelkul. Ugy erzem nem vagyok ra felkeszulve. Amikor ideerkeztem eleinte vegig azon jart az agyam milyen jo azoknak, akik masnap indulnak tovabb. Nem azert, mert elkivankoztam innen, hanem mert hianyzott a gyaloglas. Most meg el kezdtem aggodalmaskodni. Erdekes, tavaly egy szemernyi sem volt bennem az elso nap kivetelevel.. Majd ha odaerek elmulik ez is. Addig meg van nehany nap es legfokeppen nehany ora 15-en, amit Astorgaban toltok remelhetoleg majd Dorival es Ferivel. Azt nagyon varom mar. :)))

Hal Istennek az idòjaras kegyeibe fogadott bennunket, vegre jo ido van, 25 fok nap kozben es napsutes. Ez nagyon jo a zarandokoknak is, mert kiulhetnek a kertbe meg az udvarra, kint beszelgetnek, esznek, jo hangulatu minden. 

Majd elfelejtettem beszamolni a het kalandjarol. Megkertem Don Manuelt, hogy engedje meg, hogy felmenjek fenykepezni a harangtoronybol. (Gondoltam kihasznalom az alkalmat a dicseret utan, amit azert kaptam, hogy az Isten tudja utoljara mikor megpucolt osszes ablakot es uvegfeluletet meglatta es elismeroen nyilatkozott) Nem volt ellenvetese, -bar lehet,hogy magaban az elmebeli allapotomrol gondolkozott :))) - azonnal odamentunk a toronyhoz. Es akkor itt jott a regi vicc.... Na ezt nem gondoltam.... A feljaro ugyanis kivul volt, nem a templombol. A tobb tiz eve osszegyult madarszar kb 10 cm vastagon fedte az osi, fabol keszult gerendaszeru lepcsozetet. A szuk feljaron csak atloban lehetett felmenni. Ird es mond gyakorlatilag a madarszaros gerendakban kapaszkodva, vallammal a falat surolva masztam fel a toronyba a harang melle a fotokert. :)))) Ja es mindezt persze papucsban, csak hogy a kaland igazi legyen. Azert az oramat feluton meglestem, hogy nem eppen harangozas idejen fogok dobhartya szakadast szenvedni, de kaland ezen resze szerencsere elmaradt.  A fotozas utan komplett ruhamosas kovetkezett. Mindenesetre jokat vigyorogtam. :) 

IMG_1748.JPG

Tegnap megint magyar napot tartottam, a mult heti toltott paprika utan, tegnap paprikas krumplit csinaltam. Egeszen jol sikeredett. Meg a mai ebed is meglesz belole. Ugy tunik szivesen fogyasztjak errefele - meg koreaban is - a magyar izeket. Sajnos lecsot nem tudok csinalni nekik, mert nincs megfelelo paprika, legalabbis itt nincs. A piacra sajna nem sikerult kijutnom, ez mar itt el is marad, majd Astorgaban jovo het kedden ha minden igaz bele fogok futni. Egy nagy csupor eperre vagyom, de nagyon. :)))

 

 

Szerző: Kwind  2012.05.12. 11:01 6 komment

 Huhh... nem is tudom hol kezdjem. Annyi minden tortent a napokban. Igyekeztem legalabb a naplomban irni, hogy kesobb tobbet is meselhessek ezeken az oldalakon is. 

Gyorsan probalok nehany sort irni arrol, hogy is zajlik itt az elet. Reggel megvarjuk, amig a zarandokok osszepakolnak es elhagyjak az alberguet. Amikor esik, akkor kicsit jobban szeretik huzni az idot, mindenki szeret nyerni nehany percet. Utana eloszor rendbe tesszuk a szobakat, majd a konyhat es vegul a furdo helyisegeket es a WC-t. Na meg persze az udvart is. Utana zuhanyozas, mosas, ha szukseges, majd ellatogatunk az itteni ABC-be a supermercadoba. Addigra mar jonnek is a zarandokok. 

Mivel az alberguenk nagyon szep regi, 170 eves, ezert nem csupan a zarandokok jonnek be, hanem turista csoportok is latogatjak a helyet, meg azok is, akik nem nalunk szallnak meg, csupan latjak milyen szep. Igy aztan nagysagrendekkel tobb emberrel foglalkozunk, mint amennyi nalunk megszall. 

Pepe elment haza Sevillaba. Csaladja nehany napot itt toltott latogatoban. Tegnap delelott felhivott bennunket, nagyon aranyos volt. Eletemben eloszor beszeltem telefonon spanyolul, merthogy velem is akart beszelni. Mi masrol, mint az idojarasrol, mert arrol en is tudok nehany szot mondani. Ha minden igaz a lanyaval meglatogat juniusban Budapesten, aztan majd en is Sevillaban kesobb. 

Lee-vel kezdunk osszeszokni. Kitalalta - es ez nagyon jo otletnek bizonyult - hogy en valasszam ki, mi az amit ki szeretnek aznap takaritani, aztan ha marad idom, akkor meg besegitek neki. Igy a-z-ig atcsutakoltam az osszes vizesblokkot, ma a tarsalgot, holnap a konyhat tervezem, aztan pedig az osszes ablak jon sorba. O "csak" a napi takaritast kezdi meg. Igy nincs gondja vele, hogy en tovabb takaritok, mint o. 

Igazandibol delutan 2-6 kozott indul meg az itt alvo zarandokok erkezese, de altalaban este 8-ig tart. Nagyon sok a zarandok mar most. Ket napja egy hely hijan tele volt teljesen az alberguenk. (Mondjuk ezt ugy, hogy kisse privilegizalt helyzetben vannak a betero magyarok vagy koreaiak, mert megengedjuk, hogy a mi szobankban aludjanak.) :)) Ennyit mar csak megtehetunk. :)

Nagyon sok a magyar is. Eddig gyakorlatilag szinte egyetlen nap sem hianyoltam a magyar nyelvet. Neha csak bekoszonnek, neha en vadaszok le egyet veletlenul ( :)))))  ) de van, hogy itt is alszanak. Tegnap peldaul egy belga srac aludt nalunk, akinek erdelyi magyar felesege volt es egeszen jol beszelt magyarul. Este vele elevenitettuk fel a magyar tudasat, jol szorakoztunk. De  volt, hogy nalunk maradt ket napig egy zalaegerszegi fiu, aki sikeresen megkapta a szokasos hasmenos betegseget. Tegnap reggel mar o is utra kesz volt Astorga fele. 

Ja igen es ideert az a fiu is, akivel a repulogepen ismerkedtem meg. Kozben ket masik magyar lannyal es egy masik magyar ferfival is megismerkedett, igy most negyan jarjak egyutt az utat. De allitolag tegnap este hatan voltak egyszerre magyarok az albergueben. 

IMG_1725.JPG

Doranak probalom kuldeni a sok-sok zarandokot, remelem odaernek minel tobben! :)))) Nagyon szeretik az emberek, ha sajat hazajukbeli hospitaleraval talalkozhatnak, hat en reklamozom az alberguejuket amennyire csak tudom. :) 

A hospitalera elet egyebkent kb napi 14 ora "munkat" jelent reggel 8-tol este 10-ig. De igazandibol 24 oras figyelmet igenyel. Mindig vannak aprobb segitsegre szorulo emberek, felvilagositas a kovetkezo szakaszrol, gyogyszertarrol, orvosrol, boltrol, miserol... Mindig tudnak olyant kerdezni az emberek, amit meg nekem is kerdeznem kell. Nagyon-nagyon tetszik nekem. Immaron eltoltottem itt a fel idomet, de olyan, mintha tegnap jottem volna. Csak annyival konnyebb, hogy kialakultak a napi rutinok.  

Lassan befejezem, mert elkezdenek jonni a peregrinak es peregrinok es szukseg lesz ram elol. 

 

 

Szerző: Kwind  2012.05.08. 13:15 12 komment

 Kezdek beleszokni a munkaba. Neha vannak felreertesek a nyelvhiany miatt, neha meg nem nagyon akarom megerteni, amit mondanak. Peldaul akkor, amikor furcsan neznek ram, hogy nekiallok lemosni a zuhanyozo falait. Meg gyakorlatilag mindent a vizesblokkokban. Pepe mondjuk pasibol van (elnezest azoktol akik esetleg otthon is megcsinaljak) o inkabb mas olyanokat csinal meg, ami nekunk esetleg nehezebb, de Lee .... nos ugy tunik szamomra, hogy nem nagyon szereti azt amit csinal. 

Peldaul szamomra erthetetlen, hogy hajlamos a zarandokot elkuldeni, hogy nincs valtopenze, pedig a vandor addigra mar esetleg 32-33 kilometert is gyalogolt aznap esoben. Kepes azt mondani, hogy a supermercado-ban majd felvaltjak neki. Igaz csak kb 2OO meter, de oda-vissza az mar negy es nagyon nem mindegy ilyen korulmenyek kozott egesz nap gyalogolni. Azt, hogy "keerek" az hianyzik a koreai szotarbol valoszinuleg, de lehet, hogy csak nekem furcsa, amikor a penzt keri. Ma nekialltam kisuvickolni a hatso vizesblokkot. Tobbszor is odajott, hogy megnezze vegeztem-e mar, mert o mar nem talalt maganak munkat. Pedig volna mit.... No mindegy osszekulonbozni nem szeretnek vele, mert osszessegeben veve aranyos es segit sokat nekem a forditasban (piciket beszel angolul, igy ha valamit nagyon nem ertek es fontos, akkor o probalja meg nekem kezzel-labbal-angol szavakkal elmondani), de az alberguet ugy erzem inkabb munkahelynek tekinti, nem pedig a zarandokok otthonanak. 

Csupan nehany nap telt el, de rengeteget tanultam eddig is. Peldaul az albergue eleterol. A hospitalera erzesrol. A segiteni akarasrol. Erdekes megtapasztalasok. Most mar ertem magam is, amikor Dora blogjában arrol olvastam, hogy mennyire azt akarta, hogy a betero zarandok ugy erezhesse magat, mintha hazaert volna aznapra. Ez egy nagyon egyszeru albergue. Lenne jonehany otletem mivel lehetne otthonosabba tenni, gyakorlatilag semmi penzert. Peldaul egy nagyobbacska termosz igazan jol jonne ilyen hidegben. Amikor a zarandok beter igen halas tud lenni egy pohar meleg teaert, ezt megtapasztalhattam Astorgaban is. De azt hiszem itt egy kicsit megallt az ido a tobbszaz eves falak kozott. 

A tegnapi nap szamomra az emberi kitartas, az emberi belso ero iskolaja volt. Talalkoztam egy idosebb olasz zarandokkal, akit baratja kisert az uton. Teljesen vak volt. De lattam egy fiatal biciklis kolykot, akinek a bal keze helyen csupan egy csonk volt felkarjanal. Vagy tegnapelott egy bacsika Canadabol. Este fel nyolc korul tevedt be hozzank, kicsit zavarodottan franciaul probalt beszelni. Lathatoan rossz allapotban volt. Mivel franciaul egyikonk se ert, es az angolt nem nagyon beszelte, megkertunk egy zarandokot segitsen. Kiderult, hogy a bacsi Leonbol indult aznap es ott felejtette a telefonjat es az inzulin-keszletet. Gyorsan megoldottuk a helyzetet, taxival visszakisertuk Leonba, ahol megkapta a holmijait, majd visszajottunk az alberguebe, meg is vacsoraztattuk. Iszonyuan halas volt.. Nagy gond lehetett volna belole... De itt naponta tortennek hasonlo megoldando feladatok. Pedig ez egy picike albergue. Hihetetlen, hogy ezek az emberek betegen, vagy kulonosen nehez modon jarjak vegig ezt az utat. Elszegyelltem magam a tavalyi erzeseimert, amikor neheznek ereztem egy-egy szakaszt. Vajon mi az a belso ero ami kepes ezeket az embereket tovabb vinni kilometerrol-kilometerre.... Hihetetlen..

De ugyancsak elgondolkodtatott a tegnapi utolso zarandokunk... Este Lee es Pepe meghivott egy bocadillosra az egyik kozeli barba. kb negyed 11 volt ejjel, amikor visszafele baktattunk a hidegben az albergue fele, amikor szembe jott velunk egy zarandok teljes felszerelesben, hatizsakkal, bottal....Nem hagytuk szo nelkul, megkerdeztuk segithetunk-e. Ilyenkor nem nagyon szoktak mar uton lenni, biztosak voltunk benne, hogy valami kulonleges dolog tortent. Kiderult, hogy az egyebkent teljesen normalis ruhazatu es allapotu zarandokot csivava meretu kiskutyaja miatt, amit a nyakaban egy taskaban cipelt meleg helyen, nem fogadjak az alberguekben. Plusz kesobb derult ki, hogy penze sincs eppen. Hat.... mi befogadtuk. Kajat is kapott. A pici kutyaja kituno allapotban volt, jobban vigyazott ra, mint magara. Ketten bolyongtak az alig tiz fokos esos ejszakaban. Eszembe jutottak a sajat kutyaim. Imadtam oket, sok mindent megtettem ertuk (betegek voltak, mutottek oket stb) de komolyan elgondolkodtam azon a kapcsolaton, ami osszekoti ezt az embert es a kutyajat. Azt mondjak a kutya az ember leghusegesebb baratja. Meg azt is, hogy a kutya ha kell, meghal a gazdiert. Ez a ficko inkabb vallalta volna a szabad eg alatti ejszakazast, sem minthogy megvaljon a pici kutyajatol. Vajon en megtettem volna? Vajon ti megtennetek? Vajon miert, kiert hoznatok ilyen aldozatot???? 

En csak nehany jo szot, egy-ket tanacsot, egy-ket pohar forro teat, egy almat tudtam adni ebben a hidegben az embereknek, talan jo szivvel fognak gondolni az alberguenkre.. 

Itt tovabbra is nagyon hideg van es minden nap szakad az eso. Andras johetnel egy kicsit gyorsabban, mert elkelne az a meleg, amit igertel. Itt megfagyunk. Egyebkent nagyon jol erzem magam. :) 

 

Szerző: Kwind  2012.05.04. 12:31 11 komment

 Tegnap a tervezettol elteroen kocsival erkeztem Hospital de Orbigoba. Ugyanis kiderult, hogy Felippe delutan 6-kor egyebkent is idejonne. Astorgaban pedig hirtelen annyi zarandok lett, hogy talan hasznomat vettek, hogy ott maradtam egy kicsit. 

Igy delelott meg tudtam nezni a Katedralist, ami ugyanugy lenyugozott, mint tavaly amiben jartam. Nagyon picinek erzi magat az ember. Vegig setalhattam a piacon ahol a zoknitol a finom sonkaig minden kaphato epp ugy mint nalunk. Aztan delutan segitettem az albergueben, mert akkor jott egyszerre a sok zarandok. Volt harom magyar zarandokunk is, amig ott voltam. Igazan jo erzes magyarokat fogadni, megertem Dorat most mar, hogy miert olyan kulonosen fontos neki. 

Kb fel hetre Felippe athozott Hospital de Orbigoba. Itt az albergue nagyon-nagyon mas, mint Astorgaban. Joval kisebb es nagyon regi. De nagyon-nagyon hangulatos. Rengeteg zarandok vagy csak turista is, bejon, korulnez, fotozkodik, pecsetet kernek. 

Ket munkatarsam van Li Koreabol,o mar 15 eve el Spanyolorszagban. Amikor befejezte hazajaban a munkajat, elovett otthon harom papirlapot, rairta Romat, Parizst es Madrid nevet, feldobta, es amit elkapott oda jott el masfel evtizede. Azota itt el. Spanyolul termeszetesen folyekonyan beszel. Angolul kicsit, bar szinte mindent megert. Gyakorlatilag o lett a tolmacsom. 

A masik munkatarsam Pepe, o sevillai. Nagyon halas vagyok neki, mert nagyon turelmesen tanitgatja nekem a spanyolt, azt hiszem kicsit tobbet is nez ki belolem, mint amit meg tudok  jegyezni. De hat... teher alatt no a palma. Meg setalni is elhivott, de nagyon fujni kezdett a szel. 

IMG_1724.JPG

Tegnap este megismerkedtem Don Manuellel, aki az albergue vezetoje. Egyutt vacsoraztunk Don Manuel, Pepe, es en. Probalt beszelgetni velem tobb-kevesebb sikerrel, de vegulis eltelt a vacsi is. 

Es akkor most, hogy az ismeroseim elborzadjanak: PARADICSOMOS tesztat ettem es TENGR GYUMOLCSEI-s paellat.  EEEENNNN!!!! Osszessegeben veve finom volt. Pepe nagyon jo szakacs. 

Li megdicsert, hogy hamar vegeztunk a takaritassal. El is kezdodott igy a napunk.

Az egyetlen dolog, ami nagyon nem konnyu az a hideg. Amikor dolgozok es mozgok, akkor nem gond, mert akkor nem fazok. De ha leulunk a peregrino fogado reszben, hat ott nem eleg a 4-5 reteg ruha. Most delutan meg esett is egy picit. Nagyon-nagyon hideg van.

Egyebkent tegnap ejjel egy hat fos szobaban aludtunk, de matol elvileg csak a mi kettonk szobaja lesz Li-vel. A peregrinakkal egy teruleten van es nincs zarja. Ez annyira nem jo, mert sok a sima turista is, es az esetleges ertekeket nem lehet biztonsagban tudni teljes mertekben. Nem jellemzo az utra a lopas, de nem is kizart sajnos. Meg itt tenyleg sok a csak turista korbenezo. 

A szemhelyamnak sikerult mara begyulladnia, azt hittem mar befejezte, ugyhogy ujra kenegetnem kell, de hat ez van. Egyebkent jol erzem magam, majd igyekszem jelentkezni ujra amint lehet. 

Jajjj, nem szabad elfeledkeznem az elso magyar itteni vendegemrol Evarol, aki itt vart, amikor tegnap megerkeztem. Ugyan azt mondtak neki, hogy itt nincs magyar hospitalera, de o kitartott es meg is talaltuk igy egymast. Ma reggel tovabb indult Astorga fele, ha minden igaz mar ott kell lennie mostanara. Tegnap jot beszelgettunk az egyik barban, mert ott legalabb meleg volt. 

Remelem hamar lesz megint magyar zarandokom. :) Nagyon jo erzes! :)

 

 

Szerző: Kwind  2012.05.01. 15:28 8 komment

Astorgaban wagyok. Kicsit mas a billentyuzet, ezt tawaly is meg kellett szokni. Kalandos wolt az utam mar idaig is. Madridban kiderult, hogy nincs jegy a delutani buszra. Itt is negy napos unnep wan az emberek itt is kihasznaljak utazasra az idot. 15.15-kor landolt a gep. Repules soran kenyelmes helyem wolt az ablak mellett a szokasos F ulesen. Kozepen nem ult senki. A folyoso melletti ulesen egy fiatalember foglalt helyet. Meg el se szakadtunk a foldtol, amikor a jol ismert piros konyecsket wette elo a taskajabol. A Caminosat. Egybol megszolitottam es egesz uton beszelgettunk. Burgosbol kezdi most a masodik Caminojat. Ha minden igaz majus 7-e korul meg is latogat Hospital de Orbigoban.

Amikor leszallt a gep megtudtam, hogy Dorinak nem sikerult jegyet kapnia a delutani gepre ezert idomilliomossa waltam. A kowetkezo ejfel  utan fel orawal indult csak. Gondoltam felfedezem kicsit Madridot. A legjobb helyen szalltam ki a metrobol az Opera allomasnal. Weletlenszeruen is belecsoppentem a nalunk Waci utcahoz hasonlatos forgatagba. Gyonyoru epuleteket lattam, oszinten megmondom pozitiw csalodas wolt a szamomra. Nehany orat "csoweztem" a palyaudwaron, wiselheto wolt csak eleg hideg. Szerencsere a busz eleg koran beallt es miwel tele lett hamar, meleg is lett.

Hajnali fel otre erkeztem meg Astorgaba, ahol Dori wart es meglepeteskent Aniko is, aki Camino utan maradt kicsit hospetaleraskodni. Gyors alwas utan en is bealltam segiteni, mert elozo nap eleg sokan woltak az albergueben. Hatalmas szerencsem wan, hogy az anyanyelemen tanulhattam sok mindent meg mar egy nap alatt is. Dorirol azt mondta a testere, hogy egy angyal. Meg kell, hogy erositsem. Tenyleg az. Az egesz lenyebol ez sugarzik. Talan tobb lehetosegem lesz irni majd Hospital de Orbigotol, mert itt most meg sok mindent kell csinalnom odaindulas elott.

Egyebkent teljesen elfoglaltuk magyarok tegnap az alberguet. Negy magyar hospitalera wolt egyszerre. Es ket magyar lany is jott zarandokkent.

IMG_1668.JPG

A terwezett seta helyett busszal fogok erkezni Hospitalba de Orbigoba. A kowetkezo jelentkezesem mar onnan lesz. A hidegtol eltekintwe eddig fantasztikusan erzem magam.

 

 

 

Szerző: Kwind  2012.04.30. 11:22 2 komment

Úgy gondolom mindenképp írnék egy-két szót a településről és az albergue-ről, ahová indulok. Hospital de Orbigo Leon után kb 2 nap járásnyira van, persze kinek-kinek tehetsége szerint. Nagyon helyes kis település. Amint beérünk a városkába egy 19 lyukú híd fogad bennünket, amit tavaly épp akkor köveztek újra, amikor átballagtam rajta. Korhű módon a felületét nagyméretű gömbölyű kavicsokkal fedték be. Alatta az üres folyómederben láthatóan valamilyen lovagi játékokhoz használatos eszközök voltak. Az egész városka főutcája fel volt apró zászlócskákkal lobogózva, igen hangulatos látvány volt. 

P6020596.JPG

DSC01174.JPG

 

Maga az albergue egyházi fenntartású létesítmény, igazi, régi, nagyon hangulatos hely. A templom után nemsokkal jobbra találhatjuk egyszerű bejáratát. Bekanyarodva a kapualjban kicsi emlékhely került kialakításra, majd egy zárt belső udvarba érünk, ami tele van virágokkal, növényekkel. A falakon egyháztörténeti események fontos állomásait tartalmazó tablók vannak, melyek egészen napjainkig kísérik  a változásokat. Található konyha és internetszoba is. Az épület hátulsó átjáróján keresztül egy eléggé nagy kertbe érünk, ahol kényelmesen pihenhet, moshat, teregethet, naplót írhat, beszélgethet, vagy egyszerűen csak pihenhet a zarándok a napi út megtételét követően. 

 

image0256.JPG

image0255.JPG

Tavalyi évben én éppen egy 32 kilométeres szakasz megtételét követően szálltam meg ebben az albergueben. Legtávolabbi gondolatomban sem merült fel, nemhogy újra fogom látni még valaha az életben ezt a helyet, hanem hogy ráadásul lehetőséget kapok itt tartózkodni hospitaleraként. 

Az albergue vezetője a helyi pap Don Manuel levelében elmondta, hogy egy koreai lánnyal és két spanyol fiúval fogom együtt segíteni a zarándokok hétköznapjait. A levelezésünk meglehetősen érdekes, merthogy én nem beszélek kb 200 szó kivételével spanyolul, ő persze nem beszél magyarul, de angolul sem. Nem kicsit várom érdeklődve, hogy "munkamegbeszéléseink" melyik nyelv mutogatós kommunikációját fogja használni, de alighanem meglehetősen nemzetközi lesz: rámutat a vödörre, meg a felmosófára, majd körbemutat az ujjával a helyiségben. Ezt le kell fordítanom magyarra, ami számomra azt fogja jelenteni, hogy na itt kell felmosnod.  

A munkát azért megkönnyíti, hogy levelében tájékoztatott egy budapesti barátjáról, aki ott volt hospitalero és augusztusra is tervezi hogy ismét kimenjen. A "spanyol fiú" -nak megadta az elérhetőségét, és írta, hogyha felvenném vele a kapcsolatot, akkor feltétlen adjam át üdvözletét.

Természetesen kaptam az alkalmon, hogy magyar nyelven egyenes forrásból kaphatok információkat a rám váró munkával kapcsolatban. Felhívtam a megadott vonalas  telefonszámot, ahol azt vártam, hogy egy maximum egyetemista korú sráccal fogok beszélni. Nem kis meglepetést okozott, hogy a vonal túlsó végén jelentkező fiatalember azt kérdezte: Kit jelenthet be M. úrnak? Hűűű, mondom magamban ki lehet ez az M. úr, akit spanyol fiúként kellene, hogy megismerjek?! Mondom neki a nevemet. A fiatalember nem tágított: melyik cégtől? Háááát... mondom én nem cégtől vagyok. Na akkor rajta volt a meglepetés sora, mert pillanatnyi szünet állt be a beszélgetésbe... Aztán kivágta magát, hogy akkor mit mondhat neki, milyen okból keresem M. urat. Na most mit mondjak? - gondoltam. Nyilvánvalóan ez egy munkahely, nyilvánvalóan valamilyen vezető beosztást tölt be és nem tudom mennyire publikus a Caminoval kapcsolatos dolgai, de nem sok más választásom volt... kinyögtem neki, hogy: Camino. A fiatalaember - nem megbántva senkit, de a hangulata teljesen olyan volt a beszélgetésnek, mintha egy főúri ház vezetőjével társalogtam volna - közölte velem, hogy mindjárt megkérdezi M. urat, hogy tudja-e fogadni a hívásomat. M. úr azonban éppen tárgyalt, ezért szívélyesen megkért, hogy ismételjem meg a hívásomat egy későbbi megadott időpontban. 

Nem húzom tovább a dolgot, M úrral másnapra találkozót beszéltem meg. Kicsit nyomozgatva a neten kiderült, hogy harmincas évei elején járó olasz srác, aki a személyes megismerkedést követően egy könnyed, laza, "jópofa" férfivá érett "fiú" és jót nevezett az előző napi telefonálás körülményein. :) Mesélt néhány dolgot az albergueről, hogy mire kell odafigyelni a betérő zarándokok esetében. Megnyugtatott, hogy nem lesz gondom a poco espanol-om miatt, és biztosított róla, hogy nagyon jól fogom érezni magam. Megegyeztünk, hogyha visszajöttem, akkor ismét fel fogom keresni őt. :) 

Most már finisébe érkezett a pakolászásom is. Meglepő módon ugyan több holmit kell vinnem magammal a hideg és a kinttartózkodás jellege miatt, mégis valahogy sokkal kisebb helyen elfértem. Hát hiába.... ebben is nevelt a Camino... :) Legközelebb jó eséllyel már kintről fogok jelentkezni. :) 

(A városról készült két fotó Dóri és Viki ügyességét dícséri, remélem, hogy nem bánjátok, hogy beollóztam ide) 

 

 

Szerző: Kwind  2012.04.27. 14:56 1 komment

Amikor az idei évvel kapcsolatban gondolkodtam természetesen első helyet foglalta el a munkakeresés. Akik próbálták ezt a műfajt mostanában ismerik, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat. Még itt a fővárosban sem, azoknak, akik távolabb laknak szinte lehetetlen. Tavaly ősz folyamán kaptam egy ígéretet egy négyhónapos munkavégzésre, amely április elejétől lett volna esedékes, ezért minden más tervemet ehhez igazítva próbáltam számítgatni. 

Úgy gondoltam, hogy április-július közötti munka tökéletesen illeszkedne abba a tervbe, hogy utána egy hónapot itthon töltve szeptember-október hónapban megpróbálkozhassak a hospitaleraság szervezésével. Elkezdtem érdeklődni a dolog mikéntje felől, Petrusznál a Budapesti Camino Klub vezetőjénél, s az interneten egyaránt. Kirajzolódott, hogy két módon válhat valaki hospitalerává, az egyik, hogy elvégez Spanyolországban egy három napos tanfolyamot, ahol egyben lehetősége is van alberguet találni, ahol dolgozhat. A másik lehetőség pedig, hogy út közben sétálva talál egy alberguet, ahol szívesen fogadják a munkáját. Mindkettővel volt némi bibi: mégpedig az anyagiak. Az idei év költségvetésébe nem fért volna bele sem egy dupla kiutazás (először a tanfolyam, utána a hospitaleraság miatt) sem pedig egy Camino ami alatt véletlenszerűen esélyem nyílt volna egy albergueben dolgozni. 

Tovább kutakodtam a neten, amikor véletlenszerűen megtaláltam egy magyar lány írását, aki hospitaleraként tevékenykedve blogot vezetett. Vele egyébként tavalyi utam során próbáltam találkozni, de épp akkor szabadságon volt, így a személyes kapcsolat nem alakulhatott ki.  Blogjából egy kicsit jobban megismerhettem a hétköznapjaikat, a tényleges munkájukat. Csak tovább erősödött bennem, hogy ki szeretném próbálni a Caminonak ezt az arculatát is, ami lehetőséget nyújt arra, hogy az ember megpróbáljon valamit visszaadni abból a sok gondoskodásból, amit ő kapott az Út során. 

Március elején kiderült, hogy nem én kapom meg az áprilistól kezdődő munkát. A leckét alaposan feladták ezzel, hiszen nyilvánvaló volt, hogy prioritást kell élveznie a munkalehetőségnek, de így lehetetlenné vált kiszámítani, hogy mikor, milyen körülmények között tudnék felelősen dönteni a hospitaleraság kérdésében. A hónap második felében történt beszélgetés során újabb igéretet kaptam arra vonatkozóan, hogy június végén munkába állhatok. Ez viszont azt jelenti, hogy az őszre tervezett hospitaleraságot vagy sikerül leszervezni tavaszra, vagy az idén nem nagyon tud rá sor kerülni. 

Lázas tevékenység kezdődött itthon és főleg Spanyolországban egyaránt, hogy létrejöhessen, ha legalább egy rövid időre is ez a dolog. A tavaszi és a nyári szezonra az alberguek rendszerint már feltöltötték helyeiket, hiszen a szezon itt kopogtat az ajtón. A másik aggodalmamat a repülőjegy kérdése jelentette. Attól tartottam, hogyha végre sikerült helyet találni, akkor viszont megfelelő árú repjeggyel leszek bajban a túlságosan közeli időpont miatt.

A húsvét hétvége hozta meg a döntő változást: bizonyossá vált, hogy Hospital de Orbigóban a Parroquial Albergue-ben szívesen fogadnának a május 1-15. közötti időszakban. A terveknek megfelelő útvázlat már rég a fejemben volt, utánajártam a közlekedési lehetőségeknek, így még aznap délelőtt sikerült a repjegyek lefoglalása. 

Az utamat Madrid irányába kezdem, ahonnan Astorgáig busszal szeretnék menni. Itt eltöltenék egy kis időt, mert a város az egyik legkedvesebbik a számomra a Camino-s városok közül, annak ellenére, hogy tavaly én itt csak átsétáltam, mert más cél volt kitűzve aznapra. Olyan, mint egy kis ékszerdoboz. Igazán megéri több időt rászánni, ha ez lehetséges. Bízom benne, hogy most megnézhetem a Gaudí házat, ahol a Camino múzeum található, a Katedrálist, ahová nem sikerült bejutnom, vagy akár a Csokimúzeumot is, merthogy az is van ezen a kedves kis településen. 

Astorgából Hospital de Orbigóba stílusosan gyalog tervezek érkezni, ami azt jelenti, hogy picit visszafelé kell sétálni a Camino útvonalán. Az ott eltöltött 15 napot követően busszal szeretnék felmenni Santiago de Compostelláig, ahonnan az utat Finisterrába illetve Muxiába a hagyományos módon gyalogszerrel tennék meg. Tavaly Finisterrába busszal mentem ki és már akkor megfogadtam, ha valaha mégegyszer eljutok ide, akkor ezt a távot gyalog szeretném majd megtenni. Gyönyörű rész!  Akkor még nem gondoltam, hogy ilyen közeli időpontban erre lehetőségem nyílhat. 

A mini-Camino-t követően Muxiából busszal visszatérnék Compostellába, majd onnan repülővel Madridig visznek a gép szárnyai. Itt kb 8 órám lesz megnézni a város egyes nevezetességeit, majd Madridból Budapestre ugyancsak a felhők felett érkezem. 

Ö...ö.... mi a következő? Kezdhetem összeszedni a cuccaimat! :) Hűűűű de jóóóó! :)))

Szerző: Kwind  2012.04.26. 10:06 2 komment

Kedves Barátaim, kedves Blogolvasó! Immáron második alkalommal próbálkozom ezzel a műfajjal. Ugyanúgy, ahogy az első alkalommal is, kicsit döcögősen indul, de remélem azért sikerül majd néha olyan tartalommal megtöltenem, amit kedvvel betűzgethet az érdeklődő.

Immáron majdnem pontosan egy éve, hogy elindultam az El Caminon. Az eltelt egy év sok felismerést és változást hozott. Ezek a dolgok nem jöttek azonnal. Néha hónapok kellettek hozzá, néha napok, s a változás még most is tart. 

Bár örök álmodozónak, mégis meglehetősen a földön járó, ismerőseim szerint az életet néha túl realisztikusan szemlélő emberkének tartom magam. A Camino óta eltelt időben - akarom vagy sem - mégis be kell ismernem, hogy igaz lehet a mondás: az Út mindenkit megváltoztat. Én sem lehettem ez alól kivétel. Ez a változás tart a mai napig is. Sokat kaptam az ott eltöltött napoktól, emberektől, tapasztalásoktól, kilométerektől. Meg az itthoniaktól is miután hazajöttem. Nem csak közeli barátoktól, hanem ismeretlen emberektől is. Ezúton is köszönet Nekik!

Barátságokat is hozott a Camino. Például Dórit és Vikit. Azokat a lányokat, akikkel egyidőben, néha egy-két napot együtt, olykor egy hétig is külön róttuk napi utunkat. Azóta is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Apró kis titkok cserélnek gazdát közöttünk, vagy épp éjszakába nyúló beszélgetések, nevetések fűszerezik kapcsolatunkat. És ez jóó!

Jónéhány fényképes beszámoló ismerősi körben, s olyan emberek társaságában, akiket érdekel az Út, megtették már, vagy csak szeretnék egyszer az életükben, mind lehetőséget nyújtottak arra, hogy újra és újra átélhessem a Camino élményeit. A lelkes hallgatóság órákig volt képes nézegetni a fotókat. De egy valamit mindíg próbáltam elmondani, amit már előző blogomban is leírtam: lehet erről az útról beszélni, lehet fotókat készíteni, de az érzést azt megélni kell! Ott a Caminon! Mert mindenkinek másról szól. Mást üzen. Mást tanít. Kivétel nélkül. Ha szkeptikus vagy ezzel kapcsolatban, ha nem. 

Egy újonnan szerzett ismerős Giuseppe mondta nekem, amikor először beszélgettünk telefonon, hogy ha egyszer valakit megérintett ez a dolog, azt nem ereszti el könnyedén. Egyet kell, hogy értsek vele. Az ember lényének részévé válik. Egy kicsit másként szemléli a világot. Ez néha nem könnyű, mert a mai anyagi központú világban kevés megértésre számíthat a másként gondolkodó. De a legklasszabb dolog az egészben, amikor hasonszőrű emberre találsz a világban. Egy Budai-hegyekbeli sétán... egy villamosmegállóban... egy varrónőnél...egy strandon... Nem kell érte sokat tenni, csupán adni egy picit magadból. Sokszorosát kapod majd vissza! 

Szeretnék többet adni. Ezért is íródhat most ez a blog. Már tavaly az út során is próbálkoztam több-kevesebb sikerrel érdeklődni, hogy mit is jelent hospitaleranak lenni. Ők azok az önkéntes segítők, akik részt vesznek a zarándokszállások (albergue-k) üzemeltetésében. Fizikai segítséget adnak a tisztántartásában, a zarándokok fogadásában esetenként ellátásában. De munkájuk ennél sokkal többrétű. Hiszen Emberekkel foglalkoznak a világ minden tájáról. Különböző kultúrájú, habitusú, sorsú, lelkiállapotú zarándokoknak nyújtanak napi menedéket, beszélgető társat, vagy csupán hallgatóságot.. mindenkinek mást... 

Sokáig gondokoztam, tervezgettem, míg végülis az utolsó pillanatokban valóra válhatott a dolog. Egyedül nem ment volna. Hálás köszönet mindenkinek, aki segítségemre volt abban, hogy 15 napra lehetőséget kapok, hogy én is segíthessem a zarándokok hétköznapjait. Hospitalera leszek május első felében Hospital de Orbigoban, egy kedves kis városkában Leon és Astorga között. 

Ezt a blogot több embernek is szeretném ajánlani:

Zolinak, aki megismertette, megszerettette velem az El Caminot. Tudom, hogy most is minden nap "velem lesz" feleségével Anikóval együtt, várják az új bejegyzéseket...

Dórinak és Vikinek, akik ha tehetnék csapot-papot hátrahagyva szegődnének újra alkalmi társammá. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz nap, hogy ne jutnának majd eszembe...

Dórának, aki nélkül ez a blog nem jöhetett volna létre.

Andrásnak, aki épp akkor az Úton lesz. Sajnos nem láthatom őt vendégül, mert addigra nem ér arra a szakaszra még, ahol én leszek, pedig reménykedtem benne. :)

Nos tehát.. Akkor, hogy egy klasszikust idézzek: "show must go oooooon...."

(Ha valaki érdeklődne a tavalyi út blogja iránt a következő címen találhatja: kwind-camino.blog.hu )

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: Kwind  2012.04.23. 07:27 4 komment