Kezdek beleszokni a munkaba. Neha vannak felreertesek a nyelvhiany miatt, neha meg nem nagyon akarom megerteni, amit mondanak. Peldaul akkor, amikor furcsan neznek ram, hogy nekiallok lemosni a zuhanyozo falait. Meg gyakorlatilag mindent a vizesblokkokban. Pepe mondjuk pasibol van (elnezest azoktol akik esetleg otthon is megcsinaljak) o inkabb mas olyanokat csinal meg, ami nekunk esetleg nehezebb, de Lee .... nos ugy tunik szamomra, hogy nem nagyon szereti azt amit csinal.
Peldaul szamomra erthetetlen, hogy hajlamos a zarandokot elkuldeni, hogy nincs valtopenze, pedig a vandor addigra mar esetleg 32-33 kilometert is gyalogolt aznap esoben. Kepes azt mondani, hogy a supermercado-ban majd felvaltjak neki. Igaz csak kb 2OO meter, de oda-vissza az mar negy es nagyon nem mindegy ilyen korulmenyek kozott egesz nap gyalogolni. Azt, hogy "keerek" az hianyzik a koreai szotarbol valoszinuleg, de lehet, hogy csak nekem furcsa, amikor a penzt keri. Ma nekialltam kisuvickolni a hatso vizesblokkot. Tobbszor is odajott, hogy megnezze vegeztem-e mar, mert o mar nem talalt maganak munkat. Pedig volna mit.... No mindegy osszekulonbozni nem szeretnek vele, mert osszessegeben veve aranyos es segit sokat nekem a forditasban (piciket beszel angolul, igy ha valamit nagyon nem ertek es fontos, akkor o probalja meg nekem kezzel-labbal-angol szavakkal elmondani), de az alberguet ugy erzem inkabb munkahelynek tekinti, nem pedig a zarandokok otthonanak.
Csupan nehany nap telt el, de rengeteget tanultam eddig is. Peldaul az albergue eleterol. A hospitalera erzesrol. A segiteni akarasrol. Erdekes megtapasztalasok. Most mar ertem magam is, amikor Dora blogjában arrol olvastam, hogy mennyire azt akarta, hogy a betero zarandok ugy erezhesse magat, mintha hazaert volna aznapra. Ez egy nagyon egyszeru albergue. Lenne jonehany otletem mivel lehetne otthonosabba tenni, gyakorlatilag semmi penzert. Peldaul egy nagyobbacska termosz igazan jol jonne ilyen hidegben. Amikor a zarandok beter igen halas tud lenni egy pohar meleg teaert, ezt megtapasztalhattam Astorgaban is. De azt hiszem itt egy kicsit megallt az ido a tobbszaz eves falak kozott.
A tegnapi nap szamomra az emberi kitartas, az emberi belso ero iskolaja volt. Talalkoztam egy idosebb olasz zarandokkal, akit baratja kisert az uton. Teljesen vak volt. De lattam egy fiatal biciklis kolykot, akinek a bal keze helyen csupan egy csonk volt felkarjanal. Vagy tegnapelott egy bacsika Canadabol. Este fel nyolc korul tevedt be hozzank, kicsit zavarodottan franciaul probalt beszelni. Lathatoan rossz allapotban volt. Mivel franciaul egyikonk se ert, es az angolt nem nagyon beszelte, megkertunk egy zarandokot segitsen. Kiderult, hogy a bacsi Leonbol indult aznap es ott felejtette a telefonjat es az inzulin-keszletet. Gyorsan megoldottuk a helyzetet, taxival visszakisertuk Leonba, ahol megkapta a holmijait, majd visszajottunk az alberguebe, meg is vacsoraztattuk. Iszonyuan halas volt.. Nagy gond lehetett volna belole... De itt naponta tortennek hasonlo megoldando feladatok. Pedig ez egy picike albergue. Hihetetlen, hogy ezek az emberek betegen, vagy kulonosen nehez modon jarjak vegig ezt az utat. Elszegyelltem magam a tavalyi erzeseimert, amikor neheznek ereztem egy-egy szakaszt. Vajon mi az a belso ero ami kepes ezeket az embereket tovabb vinni kilometerrol-kilometerre.... Hihetetlen..
De ugyancsak elgondolkodtatott a tegnapi utolso zarandokunk... Este Lee es Pepe meghivott egy bocadillosra az egyik kozeli barba. kb negyed 11 volt ejjel, amikor visszafele baktattunk a hidegben az albergue fele, amikor szembe jott velunk egy zarandok teljes felszerelesben, hatizsakkal, bottal....Nem hagytuk szo nelkul, megkerdeztuk segithetunk-e. Ilyenkor nem nagyon szoktak mar uton lenni, biztosak voltunk benne, hogy valami kulonleges dolog tortent. Kiderult, hogy az egyebkent teljesen normalis ruhazatu es allapotu zarandokot csivava meretu kiskutyaja miatt, amit a nyakaban egy taskaban cipelt meleg helyen, nem fogadjak az alberguekben. Plusz kesobb derult ki, hogy penze sincs eppen. Hat.... mi befogadtuk. Kajat is kapott. A pici kutyaja kituno allapotban volt, jobban vigyazott ra, mint magara. Ketten bolyongtak az alig tiz fokos esos ejszakaban. Eszembe jutottak a sajat kutyaim. Imadtam oket, sok mindent megtettem ertuk (betegek voltak, mutottek oket stb) de komolyan elgondolkodtam azon a kapcsolaton, ami osszekoti ezt az embert es a kutyajat. Azt mondjak a kutya az ember leghusegesebb baratja. Meg azt is, hogy a kutya ha kell, meghal a gazdiert. Ez a ficko inkabb vallalta volna a szabad eg alatti ejszakazast, sem minthogy megvaljon a pici kutyajatol. Vajon en megtettem volna? Vajon ti megtennetek? Vajon miert, kiert hoznatok ilyen aldozatot????
En csak nehany jo szot, egy-ket tanacsot, egy-ket pohar forro teat, egy almat tudtam adni ebben a hidegben az embereknek, talan jo szivvel fognak gondolni az alberguenkre..
Itt tovabbra is nagyon hideg van es minden nap szakad az eso. Andras johetnel egy kicsit gyorsabban, mert elkelne az a meleg, amit igertel. Itt megfagyunk. Egyebkent nagyon jol erzem magam. :)
